A Centa Közép-Európai Tanárakadémia pályázatot hirdet 7-12. osztályos tanulók illetve csapatok részére irodalmi tárgyú PowerPoint prezentációk készítésére.
Olyan tanórán is vetíthető anyagokat várunk a diákoktól, amelyek segítik a tananyag feldolgozását, ugyanakkor saját megítélésük szerint diáktársaiknak is tetszene modern felfogása, megjelenítési módja miatt.
Minden csapat egy pályázattal nevezhet, amely azonban három bemutatót tartalmaz. A bemutatók témája a lentebb olvasható témalistából választható ki. A három bemutatónak tartalmilag nem kell egymáshoz kapcsolódnia.
Egy-egy bemutatóban kb. 15 diát várunk, ebből a cím utáni első négy szöveges legyen; a rákövetkező 8-10 kép. A képeken szövegdobozos kérdések utaljanak vissza a szöveges diákon elmondottakra.
Határidő: 2008.november 6. (postabélyegző dátuma)
Postázási cím: Valaczka András, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1143 Budapest, Szobránc u 6-8.
Hordozó: szabadon választott.
Kérjük a kísérőlevélben feltüntetni az alkotók, a felkészítő tanár és az iskola nevét, valamint az elérhetőséget.
Díjak:
1. helyezett csapat: 100.000 Ft értékű könyvutalvány
2. helyezett csapat: 50.000 Ft értékű könyvutalvány
3. helyezett csapat: 25.000 Ft értékű könyvutalvány
A felkészítő tanár a Nemzeti Tankönyvkiadó ajándékában részesül.
A pályázati anyag beküldésével az alkotók hozzájárulnak, hogy összeállításuk a 2008/2009-es tanév végéig a Tanárakadémia honlapján megtekinthető legyen.
További információ: valaczka.andras@ntk.hu
Témalista (minden csapat három szabadon választott témát dolgoz ki)
1. A középkori kolostorok és a költészet
2. Assisi Szent Ferenc, a költő és a szent
3. Koldusok, zarándokok és jótékonykodók a középkorban
4. A középkori egyetemek és a vágánsköltészet
5. Harc és költészet: a lovagok
6. Zsonglőrök, trubadúrok és minnesängerek
7. Hírességek Dante poklában
8. Lucifer ábrázolása Danténál és másoknál
9. Az emberi megtisztulás formái és kultuszai különböző korokban
10. Anonymus, az író és az ember
11. Az Ómagyar Mária-siralom vándorútja Lövenen át
12. Halálbüntetés az ókorban és ma
13. Szent Ágoston útja
14. A sólyom-motívum Boccacciónál, és a sólyom a valóságban
15. Vendégek és vendéglátók az irodalomban
16. A Globe színház
17. Egy hétköznapi angol otthon Shakespeare korában
18. Polihisztorság és sokoldalú személyiségek a reneszánszban
19. Lőrinc barát alakja a Rómeó és Júliában
20. Miért éppen Helsingör? (a Shakespeare-drámák helyszíneiről)
21. Pech-sorozatok a Rómeó és Júliában és az életben
22. A török-kori „Új Orpheus”
23. Várad városa Janus Pannonius korában
24. Életmód a Janus-kori Magyarországon és Itáliában
25. Monteverdi Odüsszeusz-operája
26. A picaro alakja Cervantesnél és másoknál
27. Török-kori fegyverek és felszerelések Balassi Katonaéneke alapján
28. A hierarchikus szemlélet tükröződése barokk kori festményeken
29. Rodostó régen és ma
30. Az utolsó ítélet Pázmánynál és Michelangelónál