A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Centa Közép-Európai Tanárakadémia pályázatot hirdet 7-8. osztályos tanulók illetve csapatok részére természettudományi tárgyú PowerPoint prezentációk készítésére.
Olyan vetíthető anyagokat várunk a diákoktól, amelyekben saját régiójukat és saját tantárgyi érdeklődésüket mutatják be maguk készítette fotókkal és szöveges információkkal. Fontos értékelési szempont, hogy a bemutató egyaránt tartalmazzon földrajzi, biológiai, kémiai és fizikai szempontú képeket, megállapításokat.
- földrajz: elemezze saját tájegységét a földrajz órán tanultakkal egybevetve, az ottani ismereteket hasznosítva
- biológia: mutasson be helyi jellegzetességként ismert növényeket, élőhelyeket, a biológia órán tanult ismereteket felhasználva
- fizika, kémia: végezzen a csapat tanári irányítással kísérletet, vagy készítsen érdekes és tanulságos tárgyat, mindkét esetben a tanórai munkát megerősítő, elmélyítő szándékkal, és ezt dokumentálja képekkel, szöveggel
Minden csapat egy pályázattal nevezhet. Egy-egy bemutatóban maximum 30 diát várunk, 15 képet, 15 szöveget. A szöveg legyen vázlatszerűen tagolt, a vetíthetőség érdekében legalább 28 pontos betűméretű. A fotók igényes technikai minősége fontos értékelési szempont.
Beküldési határidő: 2009. április 30. (postabélyegző dátuma)
Postázási cím: Vitéz Annamária, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1439 Bp., Pf. 620 Hordozó: szabadon választott. Kérjük a kísérőlevélben feltüntetni az alkotók, a felkészítő tanár és az iskola nevét, valamint az elérhetőséget.
Díjak:
1. helyezett csapat: 100.000 Ft értékű könyvutalvány
2. helyezett csapat: 50.000 Ft értékű könyvutalvány
3. helyezett csapat: 25.000 Ft értékű könyvutalvány
További 5 csapat nívódíjként 10.000 Ft értékű könyvutalványban részesül; az eredményes csapatok felkészítő tanárait külön jutalmazzuk.
A pályázati anyag beküldésével az alkotók hozzájárulnak, hogy összeállításuk a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Tanárakadémia honlapján megtekinthető legyen, illetve, hogy elemeit a kiadó tankönyveiben szabadon felhasználhassa.
További információ: vitez.annamaria@ntk.hu