Balatonfüredi ''Gond és kihívás'' konferencia
Dátum: May 27, Sunday, 23:13:49
Téma: Hírek


Tanulási, magatartási problémák az iskolában – erről a témáról tartotta Gond és kihívás című konferenciáját a Tanárakadémia május 17-18-án Balatonfüreden, a Hotel Marinában.








A kellemes környezetben igen tartalmas előadásokat hallgathatott a mintegy 80 főnyi érdeklődő: elmélet és gyakorlat egyaránt a terítéken szerepelt.



Mindannyiuk nevében köszönetet mondhatunk a szervezés oroszlánrészét vállaló Veszprém megyei szekciónak és az eseményt támogató Nemzeti Tankönyvkiadónak.



Várdai Márta, a Pozitív Egyesület vezetője a tanulási-magatartási zavarokkal küzdő gyerekek helyzetéről beszélt, különös tekintettel az integráció mai állásáról.



Németh Péter a Veszprém megyei helyzetképet vázolta fel a résztvevőknek: amit Várdai Mártától országos körképként megtudtunk, annak helyi vetülete tárult fel a második előadásban.



Konkrét példákkal Kozma Szabolcs gyógypedagógus szolgált, aki a győrújbaráti iskola befogadó gyakorlatáról beszélt. Pap Józsefné és Jeney Zoltánné előadásából ugyancsak sokat meríthettek, akik gyakorlati ötleteket, meglátásokat vártak a konferenciától.



Konkrét, gyakorlatközeli módszertannal ismertetett meg minket Bálintné Lipp Terézia is, Kooperatív technikák a magyarórán címmel.



A második nap Simonné Zachár Anna pápai pszichopedagógus előadásával kezdődött: Problémás gyerekek az iskolában. (Az előadás kivonata itt olvasható)



Dr. Gőbel Orsolya egyetemi adjunktus előadása (Érzelmek és társas kapcsolatok gazdagodása a játékban) önmagában is felejthetetlen élményt jelentett, s haszna minden bizonnyal megjelenik majd a pedagógusok mindennapi munkájában.



Remeczné Komár Gabriella, a Nemzeti Tankönyvkiadó főszerkesztője a speciális tankönyveknek az oktatásban betöltött szerepéről beszélt, Boldizsár Gizi pedig a művészetterápia lehetőségeiről. (Az előadáson vetített bemutató, ide kattintva megtekinthető.)





A konferencia szünetében rendkívüli, kihelyezett ülést tartott a Tanárakadémia elnöksége. Az ülésen az elnökség döntést hozott a 2007. évi „Pro Educanda Iuventute” díj kitüntetettjeiről. A díjak átadására a nyári időszak kiemelkedő pedagógustanácskozásain kerül majd sor.









A cikk tulajdonosa: Tanárakadémia.hu
http://tanarakademia.wplanet.hu/

A cikk webcíme:
http://tanarakademia.wplanet.hu//modules.php?name=News&file=article&sid=41