Mai szakmai és társadalmi közbeszédünkben – mindenki általa tapasztalható – központi szerepre tett szert a kommunikáció fogalma és gyakorlata. Az iskolában fejlesztendő kompetenciák közt mindig első helyen szerepel; a társadalmi érvényesülés szinte legfontosabb feltételeként értelmeződik. Tartani lehet azonban tőle, hogy minél inkább egy technikai eljárássá tesszük a kommunikációt, minél inkább egy megtanulandó mesterséggé lényegítjük át, annál inkább elvész a hitele, a természetessége, emberi jellege. A nyelv és a beszéd eredeti funkciójának megőrzése a kompetenciákon is túlmutató nevelési cél kell, hogy legyen. S ehhez vezető első lépésünkké válhat, ha megtanítjuk a gyerekeket az önmagukkal folytatott kommunikációra: az eszmék, helyzetek, dilemmák belső tisztázására.

A kooperatív tanulásnak ma külön tudományos iskolái vannak, a „csoportmunka” pedig régtől fogva a kívánatos és folyton szorgalmazott tanári metodikák egyike. Kétségtelen, hogy a globalizálódott világtársadalom sajátos szerkezete ezt indokolttá is teszi. Míg régen egymást ölték az emberek a mamutcombért, ma úgy öljük egymást, hogy az együttműködésnek, üzletnek, kooperációnak tűnjön. Nem ártana hát tudatosítani: a csoportszerkezet, a csoportban való tevékenység nem önérték. Ahogyan a magányos tevékenységnek vannak előnyei és árnyoldalai, ugyanúgy a csoporthoz tartozás is lehet pozitív és negatív töltetű. Készítsük hát fel diákjainkat a csoportba tagozódásra, de párosítsuk szociális kompetenciájukat értékelvűséggel is!

Jövőjén, csüngő, perspektívában gondolkodó, tervező lény az ember: „homo concipiens”. Embervoltunk lényege a jövőre irányultság: depresszióba zuhan, aki – mint Madách írja – „nem lát célt, nem érez akadályt”. A Vörösmarty-féle „jó mulatság, férfimunka” a tervvel, tervezéssel kezdődik,s aki nem tanulja meg gyerekkorban, hogy emberi tevékenységünk újabb és újabb tervek szüntelen megformálásában és megvalósításában ragadható meg, az sosem lesz képes teljes értékű életet élni. Ezért tartjuk a stratégiakészítés, tervezés, jövőkonstruálás képességét olyan kompetenciának, amelynek ott a helye az iskola munkában.